Könyvespolc
2009. dec. 30.

Stephenie Meyer: Újhold

Be voltam zsongva, már mikor el szerettem volna olvasni, de a helyzet az, hogy mivel erre és a Napfogyatkozásra nagyon vágytam (ahogy korábban az Alkonyatra is), így legalább tudtam mit mondani érdeklődő rokonoknak, hogy mit is szeretnék Karácsonyra...

Nehéz volt kivárnom, pláne, hogy hamarabb foghattam a kezembe az Eclipse-t, mint ezt, de azonnal lecsaptam rá. :) Másfél nap alatt felfaltam, odáig voltam minden egyes soráért, 100%-ig azonosulni tudtam Bella érzéseivel, én is valami nagyon hasonló marhaságokat tettem volna a helyében, ha Edward lelép... Olyan "igazi". Persze a filmet már sikerült megnéznünk a moziban, így sorra mosolyogtam, amint olvastam valami olyat, ami a filmben máshogy volt, vagy kimaradt. Cicc pedig piszkált, hogy minek olvasom, ha úgyis láttam már. Mondjuk én lényegesen többet olvasok, mint ő - és persze nem vagyok megelégedve a mennyiséggel, nagyon nem -, lehet, hogy ezért furcsállotta picit, mert általában útközben, vagy otthon olvasok, nem nála. Persze nála is szoktam, de messze nem így, mint ezt. Lefeküdtem az ágyra és csak idióta, "emberi szükségletek" miatt keltem fel néha. :)

És még egy fontos momentum: sohasem tudnék nem akarni hozzámenni Edwardhoz Bella helyében. (Milyen "értelmes" mondatot hoztam össze. :D)

Ha nem szembesültem volna a történet szívfájdító részével a moziban, akkor nagy valószínűséggel végigbőgtem volna a könyvet. Így csak majdnem...

Jacob pedig... Nem igazán voltam oda érte, aztán mondjuk megkedveltem, de amit a telefonhívásnál csinált, na akkor megutáltam. Én a vámpírok pártján állok. :D

10/10 de ha lehetne, többet adnék

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


Címkék

meyer

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.